Ömlesztve, amit a HEFOP-órákon feljegyeztünk.
"Diktálja a sorokat, írom, írom. Megkérdezem:
- Ez hogy jön a vershez?
Mire ő:
- Milyen vershez?"
(Az Erdei-Chriska féle csapatmunka.)
Logikátlan beszélgetés, irodalom órán:
- Mitől lennék én érett? - hőbörög Erdei.
- Genetikailag... - Ági
- Én genetikailag balfasz vagyok! - ez meggyőző érv. Nem is lehetett vele vitatkozni.
"Berobbantjuk a társaságot... Bájosak vagytok, és felettébb idétlenek..."
(Soltész tanárnő Robiék négyeséről )
- Levente, miért ezt választottad? - S. tanárnő.
- Mert lány volt... - Levente.
- Ennyi? - ledöbbenve - Gratulálok Levente, maradj közöttünk.
(Miért, miszerint, és hogyan választ az ember n számú versfordítás közül...)
- Horatius görög volt? - Ági
- Eléggé... - E. Ádám
(Ne zavarjon senkit az az aprócska tény, hogy római... És ez is csak bő két órára rá derült ki...)
- Tanárnőőő!!! Nem bírok velük... - Ági
- Semmi baj, harcolsz a jogaidért. - Soltész tanárnő, tömör közönnyel.
Erdei és Kurucz plakátot rajzolnak...
- Kaktusz... Kaktusz?! Ez egy tajtékzó tenger, nem kaktusz! ... - viszonylagos csend, artikulátlan ordítás, előtörő/elnyomott kósza szófoszlányok, fojtogatás, egyebek - Traktálsz itt a hülyeségekkel! Ne rajzold már oda Szauront!
- Mit rajzolunk? - kérdezi Ági, ártatlanul, hátha segíthet.
- Nem tu... - Ádám kétségbeesetten hápog - de, de, de - kétségbeesetten kalimpál - Ez itt Szimbát rajzol nekem!
- Kinek nem elfogadható a carpe diem? - tanárnő, felteszi a feladat-kérdést
- Az mi? - valaki.
(Csak csendben: már több órája a carpe deim a téma.)
Megjegyzések:
Chriska kérésére, pótolom. Remélem erre gondoltál.
Évelején. Újra osztják hőn szeretett HEFOP-os könyveinket. Azt, amire tavaly a tanárnő azt mondta, ehhez már fáradtak vagyunk, ne kínozzuk egymást. Ebbe akkor beletörődtünk, de most nincs mese, újra előkerültek. Értelmesebbek beleírták a nevüket. Kezdetben névszerinti osztás, aztán by random, aki kapja...
Soltész lapozgatja, egyik a másik után, majd megáll.
- "Ez a könyv idétlen!" - olvassa fel az első oldalra írta mondatot.
Itt már sejtettem, hogy ez gáz lesz, lapulok nagyban.
- Ez nem tudom kié. - próbálkozik tovább a tanárnő. - Kétség kívül női írás.
Zsuzsi már fel is áll, megy ki a tanári asztalhoz, én slattyogok utánna. Zsuzsi ugyebár előbb ér oda, látom, hogy vigyorog... Ohh, de jó... Odérek. A papírról visszaköszönnek a betűim. ("Legolas, tünde szemed mit lát? - Balázs mikor először látta a kézírásomat...)
Tájleírás következik: osztály röhög....
Tájékoztatás. Az a mondat múlt év végén a tanárnő szájából hangzott el, és én gondosan, idézőjelbe téve jegyeztem le, az utókornak...
